Az egyik legjellemzőbb, előre látható stresszforrást az jelentheti, ha kevés idő jut az ajándékok beszerzésére.
Itt van a miniszter bejelentése: felgyorsítják a napelemrendszerek engedélyezését, ennek sokan fognak örülni
Felgyorsítják a saját célra telepített lakossági és kkv-s naperőművek ügyintézési folyamatait, illetve az ipari nagyfogyasztók esetén is rövidül az engedélyezési határidő - hangzott el Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetőjének előadásában a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján. A miniszter arról a tervről is beszámolt, hogy az új termelőknél 2024. január 1-től kivezetik a szaldóelszámolást. A miniszter arról a tervről is beszámolt, hogy az új termelőknél 2024. január 1-től kivezetik a szaldóelszámolást, illetve egyéb részleteket is megtudhattak a résztvevők a kormány szélenergiai stratégiájáról, a gázfogyasztás visszaszorításáról, valamint a következő évek várható energiapolitikai lépéseiről. A miniszter ennek kapcsán azt vázolta, hogy az orosz gázimport 2050-re nullára csökkenhet Magyarországon.
A Portfolio beszámolója felidézi, hogy a miniszter szerint "az ellátásbiztonság megteremtése talán most a legsúlyosabb kérdés az energiatrilemma összetevői közül, de a másik két, - a megfizethetőséget és fenntarthatósági szempontok sem elhanyagolhatók." Az energiastratégia felépítése során kiemelte, hogy az egyetemes szolgáltatás politikai termékéből egy gazdasági terméket hoztak létre, 4,5 millió háztartás van egy kézben az MVM-nél a gáz-, illetve villamosenergia-ellátást illetően. Erre sok mindent rá lehet építeni. Az intézkedések egy sora a dekarbonizáció irányába mutat, hogy hogyan fogunk lekapcsolódni a gázról. Ezután Palkovics László azt mondta: 2050-re jelentős gázfelhasználási csökkenést fogunk látni több kormányzati lépés együtteseként.
Ezek a kormány céljai
Palkovics László a feladatok között a Nemzeti Energiastratégia felülvizsgálatát emelte ki, ezen belül három kiemelt stratégiai cél van: a földgáz arányának jelentős csökkentése az energiamixben; az alternatív energiaforrások arányának növelése, valamint a növekvő villamos-energiaigény és rugalmasság kiszolgálása.
Magyarország végső energiafelhasználásának jelenleg 35%-a földgáz, pontosabban 44%, mert a távhőben és a villamosenergia-előállításban is szerepel a földgáz. Ezt szeretnénk fokozatosan lecsökkenteni, a cél, hogy 2050-ben az energiamixben csak annyi gáz szerepeljen, ami ahhoz szükséges, hogy a forgógépes kiegyenlítőkapacitást be tudjuk indítani
- mondta el a miniszter. Hozzátette, hogy az előzetes számítások alapján a 2021-es 11,1 milliárd köbméterről 2025-re 10,2 milliárd köbméterre, 2030-ra 9,2 milliárd köbméterre,2050-re 3,9 milliárd köbméterre látják leszoríthatónak a hazai gázfelhasználást, de ez nem feltétlenül egy irányból érkező gázt jelent. A gázfogyasztás csökkentése elsősorban a lakossági, közszolgáltatási és ipari szegmensek fogyasztásának csökkentésével lehetséges. Az iparban kisebb az aggodalom, mert azt maguktól is megteszik az ipari vállalkozások, az acélipar, illetve műtrágya-, és cement-előállítás esetében egy másik tüzelőanyag bevezetése szükséges. Ami nehezebb, az a lakossági ellátás.
A miniszter előadása során elmondta, hogy 2030-ra jelentősen csökkenthető az import, 2050-re pedig 40%-ra csökkenhet a gázimport aránya. 2050-re nullára látják csökkenthetőnek az orosz gázimportot, ha a feltételek nem változnak. Ennek kapcsán a miniszter elmondta, hogy felül kell vizsgálni a piacszervezést, bővíteni a termelői kapacitást és fejleszteni a hálózatot. A cél, hogy 2050-ben csak kisebb mértékben függjön a magyar gazdaság az importált villamos energiától, az előzetes hipotézisek szerint ez 18%-ra mérsékelhető, miközben a hazai napenergia-termelés a termelt villamos energia 31%-át fedezheti.
Közvetlen rövid távon - 2023-ban - keresletcsökkentő intézkedéseket kell alkalmazni, majd rövid távon - 2023 és 2025 között - az energiahatékonysággal és elektrifikációval kapcsolatos intézkedéseket kell elindítani
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- fűzte hozzá ehhez Palkovics, hozzátéve, hogy az MVM meg fog jelenni az energiahatékonysági piacon, egy sor cége van most, itt konszolidáció fog végrehajtásra kerülni. Ezután közép távon - 2025 és 2030 között - a keresletcsökkentési és alternatív gázok bevezetésén lesz a hangsúly. Ezek együtt szolgálják a korábban említett stratégiai célokat.
A földgáz kiváltása érdekében szükséges intézkedések előkészítését, megvalósítását minél előbb el kell kezdeni. A földgázigény csökkentése kiemelten fontos, és fogyasztói szokások változása okozta, hogy 2013-2014-ben a 2,5 milliárdról 4 milliárd köbméter fölé felment 2021-ben a lakossági gázfogyasztás. Palkovics László elmondta, hogy legalább 800 millió köbméternyi fogyasztáscsökkenés várható, ehhez még a kormányzati takarékossági intézkedések hozzáadódnak, és ebben még nem látszódnak a távhőrendszer átalakításaival nyerhető fogyasztás-csökkenés.
Mi lesz most?
A földgázigény csökkentése, az alternatívák növelése és a villamosenergia-rendszer alakítása közel 10 milliárd eurós beruházást jelent, ebből 6,5 milliárdot uniós forrásból szeretnének finanszírozni. A többi a piac által finanszírozott rész. A miniszter a következő kormányzati lépésekről is beszámolt, valamint azokról az intézkedésekről, amiről már döntést hozott a kormány
- Felülvizsgálják a Nemzeti Energiastratégiát, és szeretnék, ha még idén elfogadásra kerülne.
- A hazai földgázkitermelés lehetőségeit vizsgálják, az éves 1,5 milliárd köbméteres kitermelés növelhető 2 milliárd köbméterre új mezők nyitása nélkül. 2023-ra a plusz fél milliárd köbméter elérhető.
- Paks I. üzemidejének a hosszabbítása: eredetileg 2032-2037 között kivezették volna a négy blokkot és Paks II. helyettesítette volna, de jelenleg 20 éves üzemidő-hosszabbítást terveznek Paks I. esetében. Sok más nemzetközi példa is van hasonlókra.
- a Mátrai Erőmű kivezetését is elkezdték korábban, de ezt most módosítják, így egyrészt fokozzák a szénalapú termelést (lignit), másrészt meghosszabbítják a működési lehetőségét 2029 végéig.
- a vártnál gyorsabban nő az aránya, 2030-ig 6 GW kapacitás volt tervezve 2030-ig, de már 8,5 GW lesz 2025-ben, ez nem ígéret, hanem a kalkuláció a csatlakozási szerződéseket veszi alapul. Ezt a kapacitást a rendszer tudja kezelni, és jelenleg zajlik egy 3,8 GW-ra vonatkozó telepítési szándék felmérése.
- A tárolókapacitásokat felgyorsítják, akkumulátoros tárolókapacitások támogatását fogják kiírni.
- A saját célra telepített erőművek esetén nagyon felgyorsítják az engedélyezést - ez vonatkozik a lakossági fogyasztókra és a kkv-kra és ipari fogyasztókra is. Az ügyintézési időt 30 napról 3 napra gyorsítják fel és erősen ösztönzik magát a saját célú termelést, hogy az energiaigényt ne vegyék ki a hálózatból. Lakossági fogyasztóknál - és a háztartási méretű kiserőműveknél - a szaldóelszámolás
- Ösztönzőt fognak kitalálni a tároló telepítésére az önellátás javítása miatt. Az ipari nagyfogyasztók esetén is rövidül az engedélyezési határidő.
- Szélenergiában vizsgálják a telepítés új lehetőségét. Vannak olyan területek, ahol alacsony szélbiztonsággal is hatékonyan működtethetők, hamarosan erre is lesz szabályozás.
- A biomassza lehetőségéről egyelőre nem volt stratégia, de erre is már készül terv a jobb kihasználás érdekében. Ugyanez igaz a biogázra is. A geotermikus távhő komolyabb szerepet vállalhat a távfűtésben.
- A 2021-ben elfogadott hidrogénstratégia lebontását elkezdték és szeretnék gyorsítani.
Előadása végén Palkovics László azt mondta: megszűnt az a kényelmes állapot, hogy a gáz távvezetéken jön, és erre mindenkinek fel is kell készülnie.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.